palócbabák logó


Életének kilencvenedik évében 2012.11. 03.-án elhunyt Szakács Józsefné Mészáros Magdolna „Életfa”díjas népi iparművész.

Jászfényszarun született 1923. augusztus 14-én. Kislánykorától szerette a népművészetet, szívesen hímezgetett, megbabonázták a szép minták. Fiatalasszonyként a Jászságból Palócföldre, Homokterenyére került, ahol megismerkedett a palócok gazdag öltözködéskultúrájával, a hímzett, szövött lakástextilekkel. Később már Mátrafüreden élve is visszajárt a palóc falvakba, gyűjtögette – sokszor a konyhapénzből lecsípve megvásárolta – a szép régi darabokat. Akkor még azt gondolta, csak a saját gyönyörűségére őrzi meg a múlt emlékeit.

Gyűjteményét néprajzosok is megismerték, s javaslatukra hozta létre első látogatható kiállítását a saját házában. Csakhamar kinőtte a szűkre szabott helyet, s több állomás után most Mátrafüreden a régi iskolaépületben tekinthetik meg a régi darabokat, s azokat a babákat, amelyek a palóc viselet legszebbjeit mutatják be méretarányosan. Néhány hete baleset érte, addig naponta fogadta a látogatókat, ízes palóc tájszólással mesélte emlékeit, elvarázsolva felnőttet és gyermeket. Egy éve még örömmel töltötte el ükunokája születése, utolsó percéig élvezhette családja szeretetét.

Szakács Józsefné ugyan elment közülünk, de életében maradandót alkotott, mely az utókor számára fennmarad. A hagyományőrzésnek szentelte életét gyermekeknek felnőtteknek adta át a megszerzett tudást. Élete utolsó szakaszáig aktívan dolgozott a mátrafüredi Palóc Múzeumban, időt fáradságot nem ismerve fogadta a látogatókat, előadásokat tartott. Legidősebb unokáját ő nevelte fel, átadva neki a népművészet szeretetét, tiszteletét aki örökségének a folytatója lesz. A magyar néprajzi hagyományőrzés gyűjtő és tanító munkája révén örökre beírta nevét a palócság és Magyarország történelmébe.


http://xn--gyertyalng-z4a.hu/gyertyagyujtas/erteeg.php?erteeg=48346